Indult egyszer egy csoport az egyik legnagyobb közösségi médiában. Azért, hogy segítsen feldolgozni. Azért, hogy segítsen megelőzni. Azért, hogy tájékoztasson.

Magyarországon a WHO-ajánlásokhoz képest magas császármetszések aránya, és az egyéb, sok esetben indokolatlan beavatkozások ellen, már sokan felemelték a hangjukat. Mozgalmak indultak útnak, zászlajukra tűzve a természetes szülést, a hosszan, igény szerint szoptatást és a kötődő nevelést. Kimondtak olyan alapvető igazságokat, hogy az orvos nem isten, hogy a nők megfelelő orvosi tájékoztatás híján is felelősséget kell vállaljanak saját informálódásukért, szülésükért, a saját gyerekükkel való kapcsolat megalapozásáért.

A hazai egészségügyet jellemző durva alá-, fölérendeltségi orvos-páciens viszony, a kiszolgáltatottság, megannyi szülészeti erőszak okozta trauma pedig szép lassan meghozta eredményét, a szélsőség egy másik szélsőséget szült.

Az indulat, ami kezdetben csak az egészségügyi dolgozók ellen irányult, szép lassan elérte a rendszer áldozatait is. Így lehet, hogy egy majdnem 7000 tagot számláló, elvben segítő, a természetes szülést preferáló közösség előbb elűzte tagjai közül a szakemberek támogató részét, majd egyre markánsabban kezdte mutatni egy bántalmazó csoport jellegét.

Hogyan is működik ez a csoport? A gyanútlan delikvens leírja szüléstörténetét, vagy kérdést tesz fel a várandóssággal, gyermekágyi időszakkal kapcsolatban abban a reményben, hogy kapaszkodót kap az esetleges rossz szülésélmény feldolgozásához, illetve tanácsot kér a felmerülő problémájával kapcsolatban. Helyette az adminok darabokra szedik. Hiszen az áldozat a hibás, miért hagyta? Nem tudja, hogy ezzel ártott az újszülöttnek? Nem tudja, hogy ezek a károk helyrehozhatatlanok? Miért engedte, hogy „kijátsszák ellene a halott baba kártyát”? Lehetett volna másképp! Ezért kellett volna tájékozódni! Koraszülött baba? Miért engedte, hogy inkubátorba rakják? Sérült a kötődés! Jól megy a szoptatás? Valóban? Aztán magától mászott e mellre az a baba, vagy „szájába nyomták a mellet”?

A jelenség nem egyedi, találkozhatunk vele lényegében bármilyen szülés vagy szoptatás témakörében megjelent cikk komment szekciójában, a játszótéren, a bölcsődék előtt…

Talán nem is csoda, hogy azok, akiknek az első közös pillanatai a babájukkal nem úgy alakultak, ahogyan azt eltervezték, hamar kedvüket is vesztik, hogy segítséget kérjenek a történtek feldolgozásához. Vagy csak őszintén merjenek beszélni róla.

Az ítélkezők - különösen, ha egy nagyobb közösség előtt szakértőnek tüntetik fel magukat - egy válaszokat kereső, traumán átesett, krízisben lévő édesanyán komoly sebeket képesek ejteni, ezzel pedig legalább olyan károkat okoznak az újszülöttnek is, mint az egészségügyi rendszer, amit oly nagy hévvel támadnak.

Annak, hogy a magyar szülészeti protokollok megközelítőleg 30 éves elmaradásban vannak, hogy a kismamák már a terhesgondozás során sem kapnak megfelelő tájékoztatást, csak (olykor felesleges) vizsgálatokat és az egészségügyi dolgozók oldaláról sokszor tapasztalható leereszkedést és közönyt, egy általános bizalomvesztés az eredménye. Ha pedig ez a bizalom hiányzik, az édesanya máshol fog válaszokat keresni, ami a lelki sérülések veszélyén túl konkrétan életveszélyes tanácsokhoz is vezethet.

Kihez is fordulhat hát egy aggódó kismama, vagy egy baby bluesos friss anyuka? Szerencsére ma már létezik külön a terhesség alatt és után felmerülő problémák megoldására létrejött kezelési program, kiváló, támogató szemléletű szoptatási tanácsadás, császármetszésen átesett nőknek kínál szakértői segítséget a újonnan létrehozott Császárvonal applikáció.

Azok pedig, akiknek ezek az információk nem állnak rendelkezésére, vagy még nem tartanak ott, hogy szakmai segítséget kérjenek, fordulhatnak mondjuk hozzánk. Nőkhöz.

Az egészségügy problémáinak megoldásához kevesek vagyunk. Informálódhatunk, információ birtokában igényt formálhatunk, sokan együtt nyomást gyakorolhatunk, de máról holnapra a jelenleg uralkodó helyzet nem fog megváltozni.

De lehetünk mi azok, akik meghallgatnak. Akik nem tudjuk jobban. Lehetünk mi, akik akkor tanácsolunk, ha kérdeznek minket. Akik felemelik a szavukat, amikor verbális bántalmazással, áldozathibáztatással találkoznak. Lehetünk azok, akiknek el merik mondani, ha nagy a baj. Lehetünk azok, akikkel jó megosztani az anyává válás örömeit és nehézségeit.

Akik ezáltal egy kicsit talán maguk is jobb anyává válnak.