Már nemcsak szülünk. Teleszülünk. Mázsás súlyként nyomják a méhünket Kövér László meg nem született unokái. Mindeközben a GYES összege siralmas, a rugalmas munkaidő a legtöbb munkahelyen csak utópisztikus gondolat. A gyerek, aki reményeink szerint már iskolás korára elsajátít majd legalább egy idegen nyelvet, nagy valószínűséggel persze nem akar majd ebben az országban élni – miért is akarna? Az oktatás elavult, a kórházakba jó esetben inkább csak meglepődni járunk, hogy jé, akadnak, akik a lealacsonyító fizetések és embertelen beosztások ellenére a tudásuk legjavát adva itt még dolgoznak – kérdés, hogy meddig. 2019-re elfogynak az uniós támogatások, erősödik az orosz befolyás, távolunk „Európától” – jelentsen ez nekünk, magyaroknak bármit is.
De mi van, ha minden kormánykommunikációval szembeni ellenérzésünk és minden logikus észérvünk ellenére mi mégis gyereket akarunk vállalni? Egyszerűen csak azért, mert a gyerekek halál cukik, és munkál bennünk mélyen belül valami anyai ösztön féle, a vágy, hogy a férjünkkel egy nagy, nyüzsgő, idegtépő családban töltsük a napjainkat?
Szerencsére mindig akadnak olyanok, akik gyorsan rövidre tudják zárni az ilyen összetett problémákat. Az ember lánya békésen kortyolgatja a délutáni kávéját, amikor egyszer csak szembejön a megoldás: „Az észt szociális miniszter a szülése után pár nappal, csecsemővel a karján vett részt a kormányülésen, ilyen a modern nő, nem akar kiesni a munkájából és gyerek mellett is dolgozik, akár távolról vagy részmunkaidőben.” Tekintsünk el attól, hogy ez a bevezető nettó hazugság: mert képzeljük el, hogy hangozna ez a mondat, ha nem egy egészen kivételes helyzetben lévő felsővezetőt rakunk a példába? A Mekiben már pár nappal a szülés után mosogatnak a lelkes alkalmazottak? De reklámnak se lenne utolsó: „fogorvosi rendelőnkben pár nappal a gyereke születése után már betömi a fogát kedvenc fogorvosa!” Haladjunk!
„Az újabb honi szüléstámogató csomag ezért egy elavult nőképből kiindulva próbálja azt preferálni, hogy a nők könnyebben és tovább maradjanak otthon a gyerekekkel, mert egy mai képzett nő legfőbb és teljesen érthető félelme a gyerekszülés kapcsán, hogy kiesik a karrierjéből, elveszíti a szociális kapcsolatrendszerét, nem akar ezekről lemondani, a család mellett független egzisztenciát is szeretne, nem akar évekre a konyha-pelenka-játszótér rabláncán ragadni, ezért a munkába visszajutást segítő intézkedéseknek van értelme, a tovább otthon maradást lehetővé tevőknek kevés és az a gazdaságot sem lendíti fel, ha a roppant értékes női munkaerő, ne feledjük, sokkal több a női diplomás, évekre kiesik az eleve nagyon feszített munkaerőpiacról.”
Értem, tehát nem(csak) teleszülünk, hanem GDP-t is termelünk. Heuréka.
Amennyiben nem csak a méhünk az, amit ki lehet használni, hanem vissza lehet menni például 2 hónappal szülés után egy multinak profitot termelni, a helyett, hogy a saját gyerekünkkel fedeznénk fel újra, mekkora poén a kukásautó, akkor mindjárt kerekebb az élet.
Mi lenne, ha kormánnyal egyetemben a gazdasági liberálisok is kiszállnának a méhünkből és gyerekszobáinkból?
Igen, a nő értékes munkaerő, megéri megkönnyíteni számára a munkába valló visszatérést. Megfizetett, rugalmas munkaidővel, ahol lehetséges, távmunka biztosításával. Több bölcsődével, óvodával – bennük képzett kisgyermeknevelőkkel és szakdolgozókkal. A visszatérés idejéről viszont dönthessen az, akit érint. Az anya végzettségétől a család anyagi helyzetéig rengeteg befolyásoló tényező játszik szerepet ebben a döntésben, nem utolsó sorban a gyerek maga. Nem mondhatjuk, hogy minden gyerek esetében ártalmas egy éves kor után a bölcsőde, ahogy azt sem, hogy ne lenne olyan, akinek kimondottan jót tesz, ha az anyukája (vagy az apukája) 2 éves koráig otthon tud vele maradni. Aki a tapétát kaparja pár hónap után, ha nem dolgozhat, mert a munkájából meríti a flow-élményt, az inkább menjen vissza részmunkaidőbe mielőbb, mert semmit se fog profitálni a gyerek egy boldogtalan szülőből. Aki viszont ki tud teljesedni az otthoni létben és megteheti, esetleg tudja a gyerekéről, hogy még nem áll készen a hosszabb távollétekre, az nagyra fogja értékelni, hogy lehetősége van tovább otthon maradni.
Nem kérdés, a kormány demográfiai programja kevés, önmagában valószínűleg nem fog sok bizonytalan, ambivalens érzésekkel küszködő párt arra inspirálni, hogy vállaljanak (több) gyereket. Nem fogja megoldani a mélyszegénységbe született gyermekek problémáját sem. Lehet és kell is kritizálni. Arra viszont semmi szükség, hogy azokat minősítsük a kritikánkkal, akik életüknek abban a szakaszában, mikor gyereket vállalnak, nem a gazdaság fellendítésén kívánnak fáradozni, csupán egy egészségesen kötődő (ezáltal, felettébb elítélhető módon pocsék fogyasztó) embert kívánnak elindítani az útjukon.
