Az erőszak bűncselekmény, amit nem szabad büntetés nélkül hagyni. Akik politikai tőkét vagy más hasznot akarnak belőle kovácsolni, semmivel sem jobbak, mint akik az áldozatokat hibáztatják.

A testi erőszakot megélt nők 55 százaléka, a szexuális erőszakot megélt nők 44 százaléka a támadás során súlyos sérüléseket szenvedett (zúzódások, ficamok, nyílt sebek, csonttörések, fej- és arcsérülések). A nők egyharmadának orvosi ellátásra volt szüksége a sérülései mértéke miatt. (Forrás: Violence against women survey)

Felülsz a kórházi ágyon, az oldaladra fordulsz, magzati pózban igyekszel kitornázni magad az ágyból. Akció sikertelen: üvölteni lenne kedved, annyira fáj. Szégyelled, nem kérsz fájdalomcsillapítót. Óvatosan, görnyedt háttal áttotyogsz az ultrahangra, reméled, hogy nem beszédes se az orvos, se a nővér, mert az együttérző kedvességtől pont úgy sírhatnékod támad, mint az ítélkező megjegyzésektől. A közöny és a csend mostantól a barátaid.

Kicsivel később a mosdó felé araszolva előre izgulsz: ürül e még a vér, vagy végre elhagyhatod a kórházat. Ürül. Vissza a hatfős kórterembe. Már mindenki elmondta, miért van ott, mi baja, csak te nem. Ha valaki direkt rákérdezne, inkább majd kitalálsz valamit, mert kínos arról beszélni, hogy te egyébként tök egészséges vagy, csak valami idegbeteg állat összevert (vagy megerőszakolt): nem akarod zavarba hozni a szobatársaidat, tudod, hogy az emberek többsége ilyenkor lefagy és nem tudja, hogyan reagáljon. Mintegy végszóra beállít a rend éber őre, kis szerencsével egy férfi, ráadásul. Elkéri az idegbeteg állat telefonszámát, majd elhagyja a termet.

Perceken át meredten bámulod a lepedő alatt bűvészkedő lábujjaidat, érzed a kérdő tekinteteket, nem akarod felemelni a tiédet, inkább ismét kivánszorogsz a szobából, jobb ötlet híján ismét a mosdó irányába. A folyosó végén öblös röhögés és kedélyes telefonbeszélgetés biztosít róla, hogy itt ugyan szolgálnak és védenek –csak éppen nem téged. Te egy kellemetlenség vagy. Kellemetlenség a helynek, ahol gonoszan áldozatot csináltál magadból, kellemetlenség az összes hivatalos szervnek, kellemetlenség mindazoknak, akiknek valaha elmeséled, mi történt veled. És abban a pillanatban szeretnél visszaváltozni két lábon járó kellemetlenségből emberré, aki tegnap voltál. A környezeted pedig tálcán kínálja a lehetőséget: nem történt semmi. Mosolyogj, lépj tovább, felejtsd el!

Ezekben a pillanatokban eldől, hogy a rohadék megússza-e a jogos büntetését. Ezek azok a pillanatok, amikor ott kéne állnia valakinek, sziklafalként, hogy elmondja: hiú ábránd, hiába sunnyogsz, sosem fogsz visszaváltozni, nem fogod elfelejteni. Két lábon járó kellemetlenségből két lábon járó erős túlélővé kell edzened magad, ez van. Naná, hogy igazságtalan. De van egy lehetőséged, ott és akkor, csak a tied, hogy másokat megvédj. Hogy hangosan kimondd: ez az ember veszélyes a társadalomra, ez az ember szakemberre szorul, vagy börtönben a helye.

Nagyon úgy fest, hogy rajtunk, feministákon kívül – sajnos és egyelőre – senkinek sem akaródzik, képletesen sem, ott állni. Ami nagyon nagy baj. Vegyük mindjárt ezt a nem elhanyagolgató, de olykor elfelejtett tényt: az áldozat nem feltétlen feminista. Éppen úgy lehet például egy keresztény konzervatív nő (vagy férfi), aki egyébként rosszul van a női egyenjogúság harcosaitól.

Hatalmas felelősség, ha magunkra vállaljuk, hogy segítünk megvívni a csatát a döntő pillanatban, legyünk nővédő szervezet, blog, vagy tűnjünk fel segítőkész nővérek, orvosok alakjában, hogy hogyan is tesszük ezt. Nagy a kísértés, hogy megpróbáljuk kihasználni az alkalmat, hogy egy nagyobb csomagot sózzunk rá a bántalmazottra: fegyverezzük fel, vegyük el (vagy legalább nyessük meg picit) az értékeit, adjuk neki a mieinket!

Szarvashiba. Konzervatívnak, vagy akár hímsovinisztának lenni ugyanis nem bűncselekmény. Összemosni bármilyen fórumon, ok-okozati összefüggést kreálni aközött, hogy egyes férfiak kajánul vigyorognak egy miniszoknya láttán, esetleg kéretlen megjegyzéseket tesznek, és a tényleges fizikai bántalmazás között: hatalmas felelőtlenség. Ezzel épphogy elvesszük a valós bűncselekmény súlyát.

Ahelyett, hogy felhívnánk rá a figyelmet: bárkivel megtörténhet, nemtől, politikai vagy vallási meggyőződéstől, öltözködési stílustól függetlenül. Nem védi meg a lányod, ha konzervatívan neveled, nem védi meg a feleséged, ha visszafogottan öltözik. Te védheted meg őket, ha segítesz elérni, hogy az országodban elég szigorúan büntessék az erőszakot.

Hogy jó-e, teszem azt, hogy a nők előbb karriert építenek, később szülnek, nem szülnek, mennyit keresnek, vagy hogy egyes férfiak sminkelnek, sőt sminkelési tanácsokat adnak nőknek: ez mind nézőpont kérdése. Az erőszak viszont nem.

Az erőszak: erőszak, bűncselekmény, amit nem szabad büntetés nélkül hagyni. Akik pedig politikai tőkét vagy más hasznot akarnak belőle kovácsolni, azok semmivel sem jobbak, mint akik az áldozatokat hibáztatják azért, mert áldozatok.